Üzletünkbe egy igazi két világháború között készült ló érkezett. Kettő az egyben ló, ez, mert álló helyben hintalóként használható, de a talpról leszerelve gurul is, ha húzzák. Én azt gondoltam, hogy gyerekkoromban épp ilyen lovat akartam.
Mégsem, mert eszembe jutott az első világháború előtt zenés kabarék népszerű slágere az „Anyám én nem ilyen lovat akartam”. A szöveget Lovászy Károly (1887-1952) írta. Az alábbi a teljes szövege:
Lovat akartam gyermekkoromban,
Csak kérni kellett s hozták már nyomban.
Alighogy kértem, már ott volt a ló,
Kicsike, mézeskalácsból való.
És én mégis sírva fakadtam,
Anyám, én nem ilyen lovat akartam,
Anyám, én nem ilyen lovat akartam.
Később, mikor néhány év eltellett,
Nekem megint csak lovacska kellett,
Volt rajta nyereg, gyeplő, takaró,
De ez sem kellett, mert fából való.
És én megint sírva fakadtam,
Anyám, én nem ilyen lovat akartam,
Anyám, én nem ilyen lovat akartam.
Nagysokára, mikor férfi lettem
S a lovakat már el is felejtettem,
Akkor egy aranyos kocsival óh,
Kapunkba állott négy igazi ló.
És én a kapuba szaladtam,
Egyszer én épp ilyen lovat akartam,
Egyszer én épp ilyen lovat akartam.
Anyámért jöttek, kit úgy szerettem
És én ekkor újra gyermek lettem.
Mintha csak mondanám: Nézz oda óh,
Milyen szép ez a négy fekete ló!
Aztán újra sírva fakadtam,
Anyám, én nem ilyen lovat akartam,
Anyám, én nem ilyen lovat akartam.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.